Udvarias, kedves, segítőkész, hozzáértő, igényes a munkájára – elsőre ilyen és ehhez hasonló jellemzők jutnak mindenki eszébe. Ám az általános, főleg személyiséggel kapcsolatos jegyek mellett létezik egy talán még fontosabb tényező, amely a munkakapcsolatokat befolyásolja.

„A főnököm nem normális!” – bizonyára találkoztál már ezzel a felkiáltással, amikor egy ismerősödből kitört a panaszáradat, hogy hiába tesz meg mindent a jó teljesítmény érdekében, mégis folyamatosan konfliktusba kerül a felettesével. Vagy éppen valamelyik közvetlen kollégája az, akit negatív jelzőkkel illet, mert egyszerűen képtelen egy hullámhosszra kerülni vele.

Előző bejegyzésünkben meséltünk már arról, hogy a törzsi szintek hogyan befolyásolhatják a munkakapcsolatokat, most pedig egy újabb tényezőt mutatunk, amelyet ismerve jobban megérthetjük a körülöttünk dolgozókat és az esetleges konfliktusokat is nagyobb eséllyel elkerülhetjük: a munkaértékrendet.

Mindenki másképp csinálja

A szó elsőre ijesztőnek tűnhet – főleg, ha a főnök kéri, hogy mindenki töltse ki a munkaértékrend-kérdőívet. Mert mi van, ha rosszul válaszolsz, nem azt írod, amit kellene, és ez esetleg negatívan hat majd az előmeneteledre, sőt, veszélybe kerül a pozíciód. Aggodalomra azonban semmi ok, a munkaértékrendben ugyanis nincs jó vagy rossz válasz. Egy skálán kell bejelölni, hogy egyes munkahelyi tényezők mennyire fontosak a számodra, a rendszer pedig készít egy kimutatást, amelyből kiderül, hogy a munkavégzés során miket tartasz fontosnak, és mik azok, amikre egyáltalán nincs szükséged vagy abszolút tudsz alkalmazkodni a környezethez.

A munkaértékrend-kérdőív kitöltése nem tart tovább negyedóránál, mégis sok mindenre rávilágít. Például könnyen megeshet, hogy valakivel azért nem tudtál eddig kapcsolódni, mert számára cseppet sem fontosak a munkahelyi kapcsolatok: bemegy, ledolgozza a munkaóráit, aztán a viszontlátásra. Nem bunkó, egyszerűen számára nem fontos a szociális élet a munkakörnyezetben. Hasonlóképp súrlódáshoz vezethet, ha valakinek magas az igénye a munka és a magánélet egyensúlyára, míg egy kolléga ezt nem tudja megérteni, mert neki ez egyáltalán nem mérvadó, és helytelenül a többiektől is elvárja, hogy a munkájuknak éljenek. Nagyon fontos ugyanis, hogy bármi is legyen valaki személyes eredménye, legyen szó vezetőről vagy beosztottról, nem szabad a másiktól is elvárni vagy ráerőltetni a saját értékrendünket. A cél nem a „kinekvanigaza”, hanem az, hogy megértsük egymást egy mélyebb szinten, ahol finomhangolhatjuk egymás értékeinek megfelelően az együttműködésünket. A közös pontok jó kapaszkodókat adhatnak, míg az eltéréseknél érdemes beszélgetni arról, hogy hogyan tarkítják és gazdagíthatják a közös munkát és mikben tudunk kompromisszumra lépni egymással.

Ha kíváncsi vagy, te hol állsz a skálán, az angol nyelvű tesztet ITT kitöltheted.

Ha a címben feltett kérdésre keressük a választ, röviden összefoglalva azt mondhatjuk tehát, hogy a munkaértékrend tekintetében nincs olyan, hogy normális kolléga, mert nem létezik kötelező érvényű eredmény. Mindenki olyan, amilyen, senki sem jobb vagy rosszabb csak azért, mert valakinek a munkahelyi kapcsolatok és a kreativitás, másnak pedig a katonás rend és a szabályozott működés a fontos. A lényeg az, hogy feltárjuk és megértsük ezeket a különbségeket, és ne könyveljük el a másikat nemnormálisként, csak mert amíg mi rohanunk haza a gyerekhez, addig ő még este tízkor is leül a gép elé, ha épp akkor jön az ihlete a munkára.